Mit csinálunk?

A részfeladatoktól kezdve, a teljeskörű rendezvényszervezésen át a tematikus, koncepcionális eseményszervezésig állunk ügyfeleink rendelkezésére.

Konferencia

TOvább

Sajtótájékoztató

TOvább

Csapatépítő

TOvább

Tematikus rendezvény

TOvább

Családi nap

TOvább

Ügyfélparty

TOvább

Legutóbbi munkáink

 Válogatás kedvenc rendezvényeinkből

Rólunk

Hisszük, hogy a jó rendezvényhez elengedhetetlen a szakmai hozzáértés, tapasztalat, alázat, kísérletezési vágy és kreativitás.
A JB Event csapatában mindez megvan! Célunk, hogy ügyfeleinkkel együttműködve kreatív köntösbe öltöztessünk minden rendezvényt, így téve azokat emlékezetessé minden résztvevő számára.

Márton Alexandra
Márton Alexandra

CEO - Szakmai vezető

Minden rendezvénynek megvan az a pillanata, mikor azt érzem, hogy elértük a sikert, az ügyfél elégedett. Hiszem, hogy ehhez elengedhetetlen a szakma igazi szeretete. Boldog vagyok, amiért megtaláltam az utam a rendezvényszervezésben, mert ez az, amiben igazán önmagam lehetek.

Karády Nóra
Karády Nóra

CEO – gazdasági vezető

Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen sosem kellett azon gondolkodnom, mi leszek, ha nagy leszek. Gyerekkorom óta hevesebben ver a szívem, ha kósza ötletekből egyszer csak egy koncepcionális valóság válik. Számomra a rendezvényszervezés nem munka, hanem életforma. A JB növekedésével egyértelművé vált, hogy az erősségeinkre fókuszálva osszuk meg a feladatokat, így én felelek azért, hogy a többiek szárnyallni tudjanak.

Márton Geri
Márton Geri

CFO

Már gyerekkorom óta érdekelt a pénzügy világa, és ahogy a JB elkezdett növekedni, egyértelművé vált, hogy szükség lenne egy személyre, aki dedikáltan a szerződésekkel és számlázással foglalkozik, így kerültem én a képbe. Munkám során segítem a sok kreatívan gondolkodó kollégám munkáját, hogy ne vesszenek el az adminisztráció útvesztőjében. Emellett pedig a stratégiai tervezésben is kiveszem a részem.

Pavlovits-Csontos Andi
Pavlovits-Csontos Andi

Senior project manager

Amikor elkezdtem ezt a szakmát azt mondták nekem, ezt csak szívvel-lélekkel lehet csinálni. Amellett, hogy életreszóló pillanatokat teremtünk meg, néha komoly mélységekkel és megoldandó feladatokkal szembesülünk, amelyeken máshogy nem is tudnánk túllendülni. Ezeknek köszönhetően fejlődünk és tudunk minden alkalommal még többet tenni a projektjeinkbe.

Falvai Zsófi
Falvai Zsófi

Project manager

Ha gyerekkoromban megkérdezték, hogy mi akarok lenni, rendezvényszervezőt mondtam. Gimiben is már bécsi kirándulásokat szerveztem, majd az egyetemhez közeledve anyukám csak annyit kért, hogy szerezzek egy diplomát, utána bármit csinálhatok. Hát így kötöttem ki az rendezvényszervezők világában, ahol remélem ügyfeleim mindennapjait teszem könnyebbé és kreatívan ugrom meg az elém kerülő kihívásokat.

Kiss Villő
Kiss Villő

Project assistant

Sose voltam otthon ülő típus. Mindig is vonzott a művészet és bár ez kicsit másképp, de igenis művészet. Elengedhetetlen a kreativitás, a vizualitás és az alkotóképesség. Szeretem a pörgést, a szervezkedést, élni az életet! Szeretek adni, és ami a legcsodásabb ebben a szakmában, hogy a sok izgalmas projekt által én is adok valamit az embereknek.

Szigeti Tamara
Szigeti Tamara

Project manager

Mindig azt mondják, hogy ha egy olyan munkát találsz, amit szeretsz csinálni, egy napot sem kell majd dolgoznod az életben. Szerencsére én büszkén mondhatom, hogy megtaláltam azt, amit nem csak szeretek, de amiben ki is teljesedhetek. Már az első rendezvényemnél éreztem, hogy megtaláltam a hivatásom, azt a szakmát, amibe tudom, hogy sosem tudnék beleunni és ami képes feltölteni élettel és energiával.

Tóth Nóri
Tóth Nóri

Trainee

Az egyetem alatt rengeteg kétely volt bennem, azzal kapcsolatban, hogy mit is akarok pontosan csinálni ha nagy leszek. Egy dologban voltam biztos, hogy valami nagynak és izgalmasnak szeretnék a része lenni. Úgy gondolom, hogy a JB-nél ezt megtaláltam. Minden nap új és új feladatokkal találkozom, aminek köszönhetően fejlődhetek és tapasztaltabb lehetek.

Pomázi Fanni
Pomázi Fanni

Project assistant

Úgy érzem, hogy végre megtaláltam azt a szakmát, ami igazán érdekel, és jól érzem magam benne. Sosem felejtem el azt a pillanatot, amikor a legelső saját rendezvényem alatt láttam a vendégek arcán a boldogságot, és azt, hogy jól érzik magukat. Ez az, ami inspirál.

Miért minket VÁLASSZ?

  1. Megkereséseinkre gyorsan, személyre szabott ajánlattal reagálunk.

  2. Minden ügyfelünknek dedikált projektvezető áll korlátlan rendelkezésére.

  3. Csapatunk tagjai elhivatottak szakmájuk iránt.

  4. Stresszmentes együttműködésben valósítjuk meg az elképzeléseket.

  5. Nem ismerünk lehetetlent!

From Our Blog

Share and subscribe for our daily blogs and articles so you wont miss any updates on the future of technology.

Partnereink

További információk

Hasznos hivatkozások
ÁSZF
Adatvédelem
Impresszum
Címünk

1138 Budapest, Esztergomi út 48

Telefonszám

+36 20 416 6596  

Email

hello@jbevent.hu